Az ORTT közleménye
2007. december 12.
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Irodája tájékoztatja az érdekelteket, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése 2007. december 3-i ülésnapján elfogadta a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló 2007. évi LXXIV törvény (Dtv.), valamint a rádiózásról és televíziózásról szóló az 1996. évi I. törvény (Rttv.) módosítását. E törvénymódosítás 9.§-a az alábbiak szerint rendelkezik:
(1) Az Országos Rádió és Televízió Testület 2008. december 31-ig
a) nem bocsáthat ki műsorszolgáltatási jogosultság elnyerésére vonatkozó pályázati felhívást;
b) nem fogadhat be, és nem bírálhat el műsorszolgáltatási jogosultság megszerzésére irányuló pályázatot;
c) a helyi, illetve körzeti rádiós műsorszolgáltatás kivételével az Rttv. 107. §-a szerint nem újíthat meg műsorszolgáltatási jogosultságot;
d) nem köthet műsorszolgáltatási szerződést, ideértve az Rttv. 102. § (1) bekezdés b) pontjának esetét is;
e) nem módosíthatja műsorszolgáltatási szerződés tartalmát úgy, hogy azzal a műsorszolgáltatót az általa korábban vállalt valamely kötelezettség teljesítése alól részben vagy egészben mentesítse, illetve a műsorszolgáltató által fizetendő műsorszolgáltatási díj összegét csökkentse vagy esedékességét módosítsa.
(2) Az Rttv. 107.§ (1) bekezdés második mondatában foglaltak - a helyi illetve körzeti rádiós műsorszolgáltatások kivételével -, valamint az Rttv. 1O7. § (2) bekezdésben foglaltak 2008. december 31-ig nem alkalmazhatók.
(3) Amennyiben valamely helyi, illetve körzeti rádiós műsorszolgáltató műsorszolgáltatási jogosultsága úgy jár le, hogy az (1) bekezdés alapján az adott műsorszolgáltatási lehetőség vonatkozásában nem köthető újabb műsorszolgáltatási szerződés, valamint a műsorszolgáltatási jogosultság az Rttv. 107. §-a alapján sem újítható meg, a műsorszolgáltató a lejáró műsorszolgáltatási jogosultságot legkésőbb 2009. december 31-ig tovább gyakorolhatja.
(4) Az (1) bekezdés b) és d) pontja nem vonatkozik azokra a helyi, körzeti műsorszolgáltatási jogosultság megszerzésére irányuló pályázatokra, amelyeknél a véglegesített pályázati felhívás jelen jogszabály kihirdetéséig a Kulturális Közlönyben közzétételre került.
A törvénymódosítás szerint tehát 2008. december 31-ig az ORTT-nek nem áll módjában műsorszolgáltatási jogosultságra vonatkozó pályázatot kiírni, befogadni, elbírálni, műsorszolgáltatási jogosultságot megújítani, műsorszolgáltatási szerződést kötni, illetve valamely kötelezettség alól mentesítő (pl.: a műsorszolgáltatás megkezdésének határidejét halasztó, műsorszerkezeti követelményeket enyhítő stb.), a műsorszolgáltatási díj összegét csökkentő, esedékességét módosító (pl.: részletfizetési megállapodást kezdeményező) szerződést támogatni.
A törvénymódosítás szerint a Testület továbbra is végezheti a helyi és körzeti rádiós műsorszolgáltatási jogosultságok megújítását, valamint lefolytathatja azon helyi és körzeti műsorszolgáltatási jogosultság megszerzésére irányuló pályázatokkal összefüggő eljárásokat, amelyek véglegesített pályázati felhívása a törvénymódosítás kihirdetéséig, azaz 2007. december 11. napjáig a Kulturális Közlönyben közzétételre kerültek.
Forrás:ORTT